Dr. Alföldi András (1895- 1981) régészprofesszor, ókortörténész élete és munkássága

Alföldi András az antik régészet és ókortörténet világhírű tudósa 1895. augusztus 27-én született. Pomázon. Édesapja Alföldi Antal (1852-1910) községi orvos volt, édesanyja, Klein Sarolta (1876-1929) pedig postamester, akik széleskörű műveltséget kívántak átadni a fiaiknak. Alig 15 éves amikor édesanyja megözvegyül. András és négy évvel fiatalabb öccse apa nélkül marad.

Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte meg, melyet az I. világháború miatt kellett megszakítania. 1917-ben megnősült. Felesége Seidl Emma középiskolai tanárnő volt.  Házasságukból két gyermek született András és Emma.

Miután végigharcolta a világháborút, megsebesült, de szerencsésen felgyógyult és 1919-ben doktori fokozatot szerzett.

Innen kezdve szakmai pályája fantasztikus gyorsasággal ívelt felfelé.1923-ban, alig 28 évesen nevezték ki professzornak Debrecenben, és ekkorra már meg is jelent egyik legfontosabb német nyelvű műve, a pannóniai római uralom utolsó időszakáról. Ebben az időszakban fő munkájának a magyar föld ókori történetének kutatását tekintette.

1930-ban nevezték ki a budapesti Pázmány Péter Egyetemre professzornak, ahol a magyar föld régészetének tanszékévé fejlesztette a korábbi régészeti tanszéket. Szakmai érdeklődése ekkor teljesedik ki egyetemes léptékűvé, egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a Római Birodalom történetének egészét érintő tudományos problémák felé. Folyóiratot szerkesztett, és irányítása alatt számos magas színvonalú disszertáció született.

1945-ben alig néhány héttel a harcok befejezése után már a magyar tudomány és ókortörténeti oktatás újjászervezésén fáradozik. Elképzelése szerint ennek a tudományos munkának európai léptékűnek kell lennie, és csak a tudományos módszerek játszhatnak benne szerepet, elvetve minden dilettáns nézetet, vagy politikai szempontok alapján létrehozott áltudományos elképzelést. Felismerte, hogy a magyar tudomány meg fog nyomorodni, ha ezek felülkerekednek, és tiltakozott a tudományos gondolkodás "egész életet átfogó rendszer jármába hajtás ellen." A magyar tudományt csak demokratikus keretek között tudja elképzelni, és nem akart meghajolni azon hatalmasságok előtt, akik egészen más berendezkedésű országban gondolkodtak.

Pannóniái kutatásait ekkor már egyetemes történeti témákkal cserélte fel, a rónai történelem szinte minden fontos kérdéséről tett közzé alapvető munkákat. Foglalkozott Róma vá­rosa és a birodalom kialakulásával, ugyanúgy, mint a világ­birodalom felbomlásával. Munkásságát a legkülönfélébb kül­földi tudományos társaságok ismerték el, kutatásaiért Róma város nagydíjat kapta meg.

Amellett, hogy nem tudott, de nem is akart meghajolni azok előtt, akik egészen más berendezkedésű országban gondolkodtak, András fia angliai majd svájci gyógykezeltetése is arra kényszerítette, hogy 1947-ben elhagyja az országot, és elfogadjon egy berni professzori meghívást. Ezt követően Baselben vezette az ókori kutatásokat, majd 1956-tól a világ egyik legfontosabb tudományos központjában, a princetoni egyetemen volt professzor egészen a haláláig. 1967-ben újra házasságot kötött. Felesége Elisabeth Alföldi-Rosenbaum, klasszika-filológus.

1947-es emigrációja után soha többet nem tért vissza Magyarországra. Nem azért, mert szakítani akart volna hazájával, hanem mert nem akarta elfogadni azt a rendszert, amely a tudományos kérdéseket is politikai-ideológiai gátak közé akarta szorítani. Mindig is honvágy volt szívében, de a hatvanas évektől mind sűrűbben érkező meghívásokat a hazalátogatásra mindig elutasította, azzal a négyszemközti indokolással, hogy nem szeretné nehéz helyzetbe hozni azokat, akikkel szívesen fog kezet azáltal, hogy másokkal nem hajlandó kezet fogni. A korábbi kettősség most kényszerűen megváltozott formát öltött az egyetemes ókortudomány nem­zetközileg elismert, világszerte szívesen fogadott művelője otthonában őrizte azt a Magyarországot, amelytől soha nem akart és nem is tudott elszakadni.

1981. február 12-én bekövetkezett halála pedig megakadályozta abban, hogy visszatérhessen hazájába, egy olyan korszakban, amikor az emigrációját kiváltó okok már megszűntek. Hazájához való kötődését mi sem mutatja jobban, hogy rendkívül értékes antik tárgyakból álló műgyűjteményét a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozza. Özvegye, Elisabeth Alföldi Rosenbaum asszony, a torontói egyetem nyugalmazott régészprofesszora 1990-ben értesítette a múzeumot, hogy Alföldi- András végakaratát végrehajtva, az 1947 óta a múzeum Antik Osztályán gondozott gyűjteményét véglegesen odaajándékozza.

A rendszerváltást követő tudományos rehabilitáció keretében a Magyar Tudományos Akadémia Alföldi András munkásságáról is nemzetközi jelentőségűnek megfelelően emlékezett meg.

Alföldi András életútja nem csupán annak bizonyítéka, hogy valaki a magyarországi tudományos életből hogyan juthat el következetes és precíz munka segítségével a tudományos világ megbecsült nagyságai közé. hanem annak is, hogy a 20. századi magyar történelem minden fordulata ellenére hogyan maradhat meg valaki, még hazájától is elszakítva, szülőföldjéhez hűséges.

 

Kitüntetései:  

II. o. ezüst és bronz vitézségi érem,

Károly csapatkereszt és sebesülési érem,

a görög Phoenix-rend tisztikeresztje,

Premio cultori di Roma (1960),

az Orsz. M. Régészeti és Művészettört. Társ. Rómer Flóris érme,

Pour de Merité für Wissenschaften und Künste (1972)

 

A javaslatot beadja dr. Laszlovszky József