Merényi László népmesegyűjtő munkássága

Merényi László Pomáz szülötte (Pomáz, 1837- Bp, 1907). Szülőháza a pomázi Wattay-Teleki kastélyhoz tartozó gazdatiszti lakások egyike lehetett. Édesapja losonczi Meskoviczy-Merényi Soma, Teleki Józsefnek (1790-1855) - az akadémia elnökének – a gazdatisztje volt. Tudjuk, hogy a pomázi Wattay-Teleki kastély birtokközpont volt. Teleki Józsefet gazdasági ügyei bizonyára gyakorta hozták Pomázra és így kerülhetett a Merényi család is Pomázra. Merényi László édesanyja hatvani Behtus Éva volt.

Merényi László szülei súlyt fektettek gyermekük képzésére, 13 éves koráig magánúton tanult, majd 1855-ben iratták be az iskoláiról is híres Késmárkra, a gimnázium ötödik osztályába. A hatodik-nyolcadik osztályt már Kecskeméten végezte 1859-ben. Ezt követően a pesti egyetem jogi karára iratkozott be s másfél évig volt az egyetem hallgatója, majd az MTA megbízásából Erdélyben gyűjtötte hat évig a székely tájszólásokat és népmeséket. A témaválasztást befolyásolhatta, hogy 1842-ben Teleki Józsefre ruházták Erdély kormányzóságát, mint a polgári kitüntetés legmagasabb fokát, majd 1848 után visszavonult a közéletből, és haláláig az MTA élén tudományos munkásságot folytatott.

Arany János – aki akkoriban az MTA főtitkára volt - kiválóan körvonalazza a gyűjtő kellékeit és az alábbi elismerő szavakkal ír a mesegyűjtők követelményeiről és Merényi munkásságáról:

„Legyen tökéletes mesemondó. Legyen lehetőleg a nép közül való, bírja a nép nyelvét, legyen tisztában esze járásával. Rendelkezzék jó emlékező tehetséggel, mely a legkisebb mozzanatot is megjegyzi. Értsen a mesemondáshoz. Legyen jó érzéke a magyaros és idegen elemek iránt. Az idegen elemeket úgy távolítsa el, hogy a mese kereksége csorbát ne szenvedjen. Válassza több változat közül a legjobbat ki, a mese anyagát ne változtassa meg. Szóval legyen egy személyben egy kissé költő is, főkép ügyes mesemondó és tapintatos kritikus.
Ha e fontos kellékek nem mindenikével is, de igen sokkal rendelkezik Merényi László, ki egyike legbuzgóbb mesegyűjtőinknek. Rövid időn három derék gyűjtéssel lépett a nyilvánosság elé […]

Arany János örömmel üdvözli a gyűjteményt megjelenésekor és melegen megdicséri a gyűjtőt. Merényi jó mesélő. Kár, hogy a jó mesélő szerepébe bele kontárkodik az író is, igen sokszor a mese eredetiségének rovására. Ismeri a nép gyermekded gondolkozás-módját s ott a hol csak vázlatot kapott jó érzékkel toldott s vázlatból szép, kerek egészet csinál. […]

 Arany János a „Szépirodalmi Figyelő“ 2. számában sok méltánylattal szól Merényiről, de hibáit is felsorolja. Örömmel jelenti, hogy a gyűjtő sok, igen sok helyen valódi népszellemben szól, de viszont sok helyütt nem elégszik meg az egyszerű, áttetsző meseszövéssel, hanem talán művészi kompozícióra törekedve, bonyodalmas szerkezetet csinál […]”

Mind e fogyatkozása dacára Merényi derék munkát végzett s megérdemelte nemcsak Arany Jánosnak jóakaró bírálatát, hanem megérdemli nemzete háláját is.

1867. augusztusában Merényi visszatért szüleihez Kecskemétre. 1871-től a pénzügyminisztériumban számtiszt volt négy évig, azonban betegeskedése miatt hivatalától meg kellett válnia.

Időközben ismét népmeséket gyűjtött. 1882. szeptemberében benyújtotta jelentését az MTA-hoz a népregék gyűjtéséről.

1887-től Pestmegyénél az egészségügyi osztályon volt alkalmazva.

Merényi László 1907-ben hunyt el Budapesten.

 

A javaslatot benyújtja Ozorai Magdolna