Szilárdfyné Szalai Margit
iparművész életútja

Szilárdfyné Szalai Margit (1902-1989) pomázi családi gyökerei 1876-ig nyúlnak vissza, amikor anyai nagyapja, Osztroluczky Pál, a Teleki uradalom gazdatisztjeként került a községbe és itt családot alapított. Unokája, Margit 1902. január 26-án született. Apja Szalai Vilmos, anyja Osztroluczky Ilona.

A boldog békeidős gyermekkor után életét végigkísérték a tragikus történelmi események – két világháború, Trianon, gazdasági válság, 1956 – és a nélkülözés. Bár avatott művészként méltatlanul és igaztalanul mellőzték kora hivatalosai, méltósággal, lelki tartással viselte a nehézségeket.

Művészi tehetségét apai őseitől örökölte. Apja a felvidéki Selmecbánya szülötte, aki már a középiskolásan kitűnően rajzolt. Apai nagyapja Szalai (Szládek) Sámuel aranyműves nevét a hazai és szlovákiai ötvösművészet története jegyzi. Selmecbánya bányavárosként vasművességéről is nevezetes volt. A kislány Margitnak tehát volt honnan örökölni megfigyelőképességét, kifinomult művészi érzékét és tehetségét. Már négyéves gyermekként szívesen rajzolt. Általános iskolai tanulmányait Pomázon végezte. Ezt követően a szentendrei polgári iskolába került, ahol Péczely Antal tanítványa volt. 1917-ben felvették az Országos Magyar Iparművészeti Iskolára, ahol grafikai szakon Helbing Ferenc, Haranghy Jenő és Udvary Géza jeles tanárok tanítványa volt. Öt év után szakoklevelet kapott. (Első évben többek közt évfolyamtársa volt Jeges Ernő, kinek egyik munkáját a pomáziak a katolikus templom freskóin megcsodálhatják.) 1922-ben a grafikai oklevél megszerzése után még egy évre visszament mesternövendéknek.

Eközben Magyarország történelmének igen nehéz napjait élte: I. világháború, Tanácsköztársaság, majd a trianoni döntés, mely a Szalai családot is is szétszakította.

Első munkahelye a kispesti porcelángyár volt, ahol Ligeti Miklós, az Anonymus szobor művésze vezette a műhelyt. 1929-ben Szalai Margit már saját égetett porcelánjaival szerepelt az Országos iparművészeti és háziipari kiállításon. Elismerő kritikát, dicsérő sajtóvisszhangot váltottak ki teljesen egyéni művei, melyekből már akkor maga az Iparművészeti Múzeum vásárolt.

1929-es világválság idején Helbing Ferenc jóvoltából intézeti grafikusként dolgozott egy gyógypedagógiai intézetben, aminek műhelyében kerámiát festett, szőnyegeket tervezett.

Az 1930-as évek a családalapítás, az otthon alkotás évei voltak. A maga teremtette mesevilág színesebbé vált gyermekeinek készült alkotásokkal, akvarellekkel. Házassága rövid életű volt. A háború és az azt követő gazdasági helyzet a nyomor szélére taszított sokakat, így őket is. Se anyag, se munka nem volt, csupán kézműves karácsonyi díszek és apró fajátékok biztosítottak nagyon szerény jövedelmet a családnak.

1948-ban a Szentendrén rendezett centenáriumi kiállítás az újjáépítés lendületében még utoljára felsorakoztatta a környék alkotóit, ám ezután bekövetkezett a négy évtizedes elhallgattatás. 1952-től 1963-ig a Ruházati bolt dekorációs részlege és alkalmi – többek közt egyházi – megbízások biztosították a család szerény megélhetését.

Munkásságáról Szalai Margit így vallott: „nyugdíjasként sok akvarellt festettem Selmecbányáról …. Közben megváltozott a stílusom. Ifjúként részletes ornamentális kifejezésmódom felváltotta változatos színekben megjelenő könnyed és érettebb kompozíció igénye. Egy kicsit a meséből a valósághoz fordultam, ám úgy, hogy abban kifejeződjék a természet, az élet egysége. Kiállításokhoz nem jutottam…. Mindennapos gondjaim megakadályoztak ebben. Aprócseprő iparművészeti munkákkal is foglalkoztam. Néhány évig ecsettel plakátokat írtam.”

Fia, dr. Szilárdfy Zoltán művészettörténész így ír édesanyja munkásságáról a munkásságát bemutató 1998-as kiállításon: „A kiállítás képeit és tárgyait úgy válogattam össze, hogy […] azokból ablak nyíljék arra a színes álomvilágra, amely nyolc évtizeden át édesanyám természetszeretetét tükrözte. Lelkületét a gyermekek, a növények és állatvilág, ezek közül is a madarak iránti rajongó szeretet, továbbá az emberek s az általuk alkotott műemlékek megbecsülése jellemezte. […] Dokumentatív jelentőségűek a régi Pomáznak mára már elpusztult, illetve megváltoztatott épületei, tájai a látképeken… […] A képek fontos csoportja a meseillusztrációk sora. Ide tartoznak a Júlia szép leány székely népballada fametszete csakúgy, mint az Isten rabjait illusztráló tollrajzok. Ezekből kiemelem az 1920. karácsonyára pomázi nagyszüleinek készített Trianon allegóriát. Kitűnőek […] csendéletei, valamint karaktert eltaláló portréi. Itt jegyzem meg, hogy sohasem másolt. Egész élete során elve volt a természet után vagy fejből, fantáziából alkotás, mivel csak azt tekintette eredetinek és hitelesnek. Az art deco művészi irányzatában az officina-műhelyszemlélet dominált.”

Szilárdfyné Szalai Margit 87 évesen fejezte be munkás életét. Emlékét sok pomázi szívében őrzi. Végső nyughelye a pomázi temető családi sírkertjében található.

 

A javaslatot beadja: Ozorai Magdolna.