top of page

Kategória: Kulturális örökség
Státusz: elfogadott javaslat, befogadott értéktári elem

Dr. Tiszolczy Lajos munkássága

Dr. Tiszolczy Lajos – vagy ahogy a helybéliek ismerték, Lajkó bácsi – 1896. január 16-án, Tiszovszky Lajos néven látta meg a napvilágot Pomázon. Édesapja, Tiszovszky Lajos Nyíregyházán született, s innen került a Podmaniczky birtokra intézőnek. Első felesége Kolossy Hermin, akitől egyetlen fia, Lajos született. 

Iskoláit Pomázon és Budapesten végezte. Gimnazista korában, 1912-ben többedmagával megalapította a pomázi Testedzők Körét, melyben többféle sportágat műveltek, pl. labdarúgás, atlétika, tenisz, céllövészet. A körnek egy ideig elnöke is volt.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem orvosi fakultásán 1913-ban kezdte meg. 1915-ben katonai szolgálatra hívták, így tanulmányait 1918 novemberéig meg kellett szakítania. 1916-ban, mint egészségügyi önkéntes, a Császári és Királyi 308-as gyalogezredhez került, az orosz frontra. Tartalékos egészségügyi hadnagyként szerelt le, az I. Honvéd gyalogezrednél. Helytállásáért megkapta a 2. osztályú, Ezüst Vitézségi Érmet, kétszer a Bronz Vitézségi Érmet, és a Károly csapatkeresztet is, és hadnaggyá léptették elő.

1918 decemberétől folytatta orvosi egyetemi tanulmányait, majd 1920. július 24-én avatták orvosdoktorrá. 1920 és 1922 között a Budapesti Tudományegyetem I. számú belgyógyászati, majd az I. számú nőgyógyászati klinikáján dolgozott gyakornokként. Itt szerezte belgyógyászati és szülészeti-nőgyógyászati szakorvosi képesítését is. 1922. szeptember 1-től körorvos-helyettes, majd megválasztott körorvos, később körzeti orvos lett Pomázon, Csobánkán és Szentistvántelepen. Sokáig az egyetlen orvos volt a környéken, csak egy önkéntes ápolónő segítette a munkájában. Eleinte lóháton, kerékpáron, később lovas kocsival kereste fel a távolabb lakó betegeit.

A II. világháború alatt Szentendre körzet és a Szentendrén felállított menekülttábor felügyelő orvosaként dolgozott. Itt ismerkedett meg Dr. Israel Brodnerrel és feleségével, Cilával.

1944 áprilisában a Gestapo rajtaütött a táboron. Cila és Israel Tiszolczy doktor pomázi házába menekült és segítséget kért tőle. Tiszolczy, aki ekkor a helyi ellenállási mozgalom egyik szervezője volt, a vadászkunyhójában bújtatta el a házaspárt. Hamis személyazonossággal 1944 őszéig maradtak a kunyhóban, s mikor a helyi csendőrök gyanakodni kezdtek, hogy a házban lévő Brodner család valójában zsidó, Tiszolczy autójával elvitte őket egy pilisszentkereszti parasztcsaládhoz. Szállásukat és ellátásukat ő maga fizette. A család az 1945 januári felszabadulásig ott élt. Megmentésükért Tiszolczy Lajos 2012 október 18-án, posztumusz megkapta a Jad Vasem, azaz a „Világ Igaza” kitüntetést és a Bátorságért Érdemjelet.

Az Államvédelmi Hatóság 1954-ben letartóztatta, majd zárt tárgyaláson bűnösnek mondta ki a népi demokratikus államrend elleni szövetkezés, valamint államtitok megsértése bűntettében, és 6 évi börtönre, egyes jogaitól 6 évi eltiltásra, fele vagyonának elkobzására és lefokozásra ítélte. Először a Gyűjtőfogházba, majd a Nyíregyházi Börtönbe került, ahol raborvosi feladatokat látott el. 1956. augusztusában a börtönben az elítéltek ügyeit felülvizsgálták, és szeptember 18-én Tiszolczyt is szabadlábra helyezték, aki azonnal folytatta körzeti orvosi munkáját.

1969-től 1975-ös nyugdíjba vonulásáig felülvizsgáló főorvos volt a szentendrei járásban.

Kezdeményezésére alakult meg a helyi Vöröskereszt, melynek nyugdíjba vonulásáig irányítója volt. Nyugdíjasként még két évig a pomázi Gyapjúmosó és Szövőgyár óvoda és bölcsőde orvosaként tevékenykedett.

Sokan emlékeznek még rá, ahogy lóháton ment betegekhez Pilisszentkereszten, Békásmegyeren, Csillaghegyen, Ürömön, Pilisborosjenőn, a pilisvörösvári szénbányában vagy a Pomázhoz tartozó hegyek alján lévő tanyákon. Születésének 100. évfordulóján, 1996-ban az orvosi rendelő falán tiszteletére emléktáblát avattak és posztumusz Pomáz város díszpolgárává választották.

A javaslatot beadja: Izsó Ildikó.

Zatykó Imre munkássága: Research
Tiszolczy Lajos arcképe
Tiszolczy Lajos emléktábla
Tiszolczy sírja
Tiszolczy Lajos 1976-ban
Tiszolczy vadászkunyhója
Tiszolczy lóháton
A Tiszolczy-ház
Zatykó Imre munkássága: Gallery

Szeretne hozzászólni, esetleg saját anyaga, fotója van, amit szeretne másokkal is megosztani? Keresse fel a témával kapcsolatos beszélgetést a Fórumban!

bottom of page