Wattay sírkert, nemesi temető

A szerb temető nyugati sarkában, a sportpálya közelében, mintegy 200 négyzetméternyi területen, kerítéssel elválasztva, egyszerű, de szép formájú, nemesi címerrel díszített, feliratos vörös márvány síremlékek sorakoznak: a Wattay család tagjainak és a rokonságának sírjai. A Wattay család egykor saját szérűskertje végében alakította ki temetkezőhelyét; síremlékei meglehetősen jól dokumentáltak mind rajzok és fotók tekintetében, mind topográfiai szempontból. A sírkert a Ravatalozó úti iparteleppel és a szerb temetővel közvetlenül határos, és a család ma is használja. A temető felmérése során 5l elhunytat sikerült azonosítani, köztük többen jelentős szerepet játszottak Pomáz történetében; másoknak az emlékét csak gyászjelentés őrizte meg, mint Wattay Lajos nemzetőr századosét vagy Wattay János 1848-as honvédét. A Wattay-Teleki család nem egy tagja a magyar történelem jeles alakja; Pomázhoz kötődő családtagjaik végső nyughelye nem pusztán Pomáz szempontjából, de országosan is történelmi értékkel bír, nem pusztán az itt nyugvók személye, de a síremlékek történelmi, művészeti értéke miatt is.

​Az újkori Pomázt betelepítő III. Wattay Pál unokájának, Wattay II. Györgynek (1769–1823) címerrel díszített sírköve, egy erősen megkopott feliratos kő, a késői utód, Koronka Lajosné Wattay Paula síremlékével van egybeépítve. A kőbe vésett felirat a família utolsó direktorának, Wattay Györgynek erényeit méltatja: „a szelídség és az atyai szeretet remekje, a közdolgok előmozdításában való fáradhatatlanságának s a szíves egyetértés fenntartásában való igyekezetnek nemes példája…”. Wattay György a református egyházközség fenntartásához és a templom építéséhez számos donációval járult hozzá, olajfestmény arcképét a református egyházközség kegyelettel őrzi.

Mocsáryné Fáy Mária (1846–1917) nőági Wattay leszármazott, az első magyar utazónő, aki úti élményeit nyomtatásban is közreadta. Mocsáryné idős korában csak a nyarakat töltötte Pomázon, Pesten a szellemi élet ismert és megbecsült alakjaként volt jelen. Egész vagyonát jótékonykodásra fordította, Pomázról sem feledkezve meg.

Sírját az adományokban szintén élenjáró családtagok veszik körül: Fáy Rudolf (1770–1835), a nagyapa; Fáy Ignác (1821–1863), az l848-as adományáról elhíresült apa; a korán elveszített anya, Fáy Ignácné (Kenessey Franciska, 1827–1847); és a gyermekként elhunyt testvéröcs, Fáy Géza, akinek emlékét apja a református iskola számára tett alapítványában örökítette meg.

A legrégebbi sír a családhoz anyai ágon kapcsolódó Mocsáry Antal író feleségének, Darvas Máriának (1769–1803) a nyughelye, kinek nem túl díszes, nagyméretű sírkövére a kor divatja szerint felvésték életének minden fontos állomását: „boldogul múlt ki Pesten Szent Iván havának VI. napján 1803 életének 34 fedhetetlen házassági életinek pedig 15 esztendejében”.

Hasonló fontos értéket képviselnek a ma már csak elvétve előforduló sírversek: Wattay József (1815–1860) fiatalon elhunyt feleségét, Princz Franciskát (1828–1854) így siratta: „Láng vala, láng vezette, lángjával ment föl az égbe. Honnan örök lobogó lángja hevíti szívem”. A tragikusan elhunyt Wattay Jolántól (1889–1931) a „Nagyon szerettél, nagyon szerettünk, soha nem feledünk!” szavakkal búcsúzott megrendült családja.

Említést érdemel még Wattay György második feleségének Darvas Krisztina /1798-1820/ asszonynak szokatlan formájú, háromszög alapú, dombormú címerrel díszített síremléke, melynek felirata már alig olvasható.

 

A javaslatot beadja: Könczöl Dánielné.