A Marschalkó villa

Marschalkó Béla építész 1884-ben született a Gömör vármegyei Likéren, és 1962-ben halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik szobrászművész nagyapjával együtt, aki a Lánchíd oroszlánjait faragta. A magyar szecesszió jeles építésze volt, munkásságának szép példája a szülei számára megálmodott, Pomázon található villa, ami mind épületileg, mind épületgépészetileg eszenciája volt a korabeli építési kultúrának.

Marschalkó Béla a Kós Károly (1883–1997) nevéhez fűződő Fiatalok csoportjának holdudvarához tartozott. Műegyetemi hallgatóként, majd az egyetem elvégzése után családi kapcsolatai révén a „Korb és Giergl” építészirodában kezdett dolgozni, és saját formanyelvét a magyaros stílus formavilágát Erdélyből eredeztető építészek között találta meg.

1910-ben kortársával, Zrumeczky Dezsővel (1883–1917) építészirodát nyitott. Évekig dolgoztak együtt, így lett a Wekerle telep Zrumeczky-kapuja, a Tormay  Cecil villa, valamint Herczeg Ferenc villája és az Áldás utcai iskola épülete is közös munkásságuk eredménye. Zrumeczky korai halála (1917) után Marschalkó lett az iroda vezetője. Marschalkó műve többek között Ózdon a Velence telep, az Altiszti- és Munkás Olvasó Egylet épülete, valamint a salgótarjáni acélgyári társulati iskola is.

Szintén az ő nevéhez fűződik a pomázi Orgona utcában lévő tiszta, erdélyi-magyar stílusú villa, melyet Marschalkó a szülei számára álmodott meg. A pomázi villa, Marschalkó több épületével együtt, műemléki védelem alatt áll.

Az Orgona utcai Marschalkó villa 1910-ben épült, vélhetően Marschalkó első munkái egyikeként. Kivitelezője a pomázi Tompach József volt. Az épület nem csak építészetileg volt kiemelkedően kifinomult, hanem a közvetlen családi kapcsolatok révén gépészetileg is magán hordozta a kor legkorszerűbb technikai színvonalát: Marschalkó Béla édesapja, Marschalkó Richárd, és sógora, Pattantyús-Ábrahám Géza gépészmérnök volt, utóbbi egyben akadémikus professzor, nemzetközileg elismert tudós és a gépészet egyik kiemelkedő személyisége. Később mindketten a villa lakói voltak.

A háromszintes épület alsó szintje félig a földbe épült, felső szintje a félig beépített tetőtér. Az alsó szinten található dongaboltozatos borospince még az előző házból maradt meg. A ház lényegi jellemzője a mozgalmas tömegformálás és a meredek tetőzet mellett a látszó szerkezetek alkalmazása volt, mint az alsó szintet eluraló terméskőfal, a fő helyiségekben a faragott gerendázatú fafödém és tartó oszlopok, a falakon túlnyúló faragott szarufák, a díszítésekkel gazdagított kovácsoltvas rácsok, a duplaszárnyú, félköríves záródású vaskapu, és a külső lépcsőt kísérő kovácsoltvas lánc. A hármas osztású, fölül kazettás ablakok az acélgerendás áthidalóval már a kor szellemében készültek. Külön érdekessége az épületnek a fűtéstechnika: a fűtőhelyiségből induló, a földszinti hall padozatába beépített dongaboltozatos légfűtés-csatorna.

A villaépület még ma is kiemelkedően magas építészeti nívót képvisel, annak ellenére, hogy évtizedekig nem gondozták, és belső terét az államosítás után szétszabdalták. A villa rekonstrukcióra szorul, de még ebben az állapotában is komoly építészeti érték.

​

A javaslatot beadja: Babos Rezső